top of page
Search

Szabad az orvost is figyelmeztetni!

  • omegaharom
  • Dec 29, 2015
  • 1 min read

Ismerősöm (férfi) folyamatosan vashiányos vérszegénységben szenved. Rákérdeztem, hogy a vastabletta mellé hány tabletta Folsavat szed. Kiderült, hogy semmit.

Nagy hiba!

Ugyanis a vasat a szervezetbe a Folsav építi be. Feltétlen szükséges, hogy szedjen Folsavat, mert így soha nem fog meggyógyulni a vashiányos vérszegénysége.

Most egy másik "hibára" hívnám föl a figyelmet.

Most már hála Isten egészséges (Hepatitis C vírus által okozott májrákban szenvedett), és azt panaszolta, hogy 10 éve (!) nem sikerült a csontritkulását meggyógyítani. Ma már az is rendben van. Folyamatában megkapta ugyanis az orvostól a kálciumot, de a Magnéziumot és a hozzá tartozó D vitamint nem. Így megint csak a beépülés nem tudott megtörténni.

A fentiek optimális összetétele 2 :1 arányban például 450 mg Kálcium, 225mg Magnézium, 3qg(mikrogramm) D3 vitamin (GNLD esetében). A D vitamin segíti az elektrolitek beépülését.

De mind ezt ki lehet egészíteni például Nutrishake-vel(GNLD) amely mind a 22 aminosavat tartalmazza. A feladata csont és porcszövet erősítése. Így a csontritkulás sikeresen meggyógyul.


 
 
 

Recent Posts

See All
Autoimmun betegségek

Az autoimmun betegségnek a lényege, hogy a szervezet szisztematikusan megtámadja saját magát. Az áldozat azaz a beteg mindenképpen...

 
 
 
Cukorbetegség

A cukorbetegség tünetegyüttes (szindróma), mely vércukorszint emelkedéssel (hiperglikémia), ezzel együtt fehérje és a zsíranyagcsere...

 
 
 
Elhízás

A túlsúly okozta problémáink talán leglehangolóbb eleme a túlsúlyos és elhízott gyermekek növekvő száma. A túlsúlyos gyermekek sokféle...

 
 
 

Comentários


Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

© 2015 by Álomgyáros. Proudly created with Wix.com

bottom of page